Kiábrándító állapotban vannak az európai cégek

2018.11.12. 21:01

Az európai vállalatok három éve nem látott kiábrándító eredményeket tettek közzé eddig a mostani gyorsjelentési szezonban. Elsősorban a gyenge gazdasági teljesítmény és az emelkedő költségek nyomták le a profitokat, miközben a befektetői bizalom is megcsappant az olasz költségvetési válság és a brexit következtében.

A részvények is erősen megérezték a gyenge európai vállalati gyorsjelentések hatásait, és komoly eséseket mutattak, ahogy a magas vámok, a gyengülő globális kereslet, valamint a fokozódó volatilitás egyaránt rányomta a bélyegét a befektetői hangulatra – írja a Business Insider.

Miközben számos szektor cégei figyelmeztettek zsugorodó haszonkulcsokra, a makrogazdasági lendület is alábbhagyott, és ez meg is mutatkozik a cégek negyedéves jelentéseiben – mondta Caroline Simmons, a UBS Wealth Management brit irodájának alelnöke. Ennek eredményeként

a vállalatok 2015 óta a legkisebb arányában múlták felül az előzetes elemzői várakozásokat.

Korábban több befektető is abban reménykedett, hogy egy erős jelentési szezon képes lesz majd ellensúlyozni a politikai és makrogazdasági kihívásokat – az olasz költségvetési válságtól a nehézkes brexit tárgyalásokig. A STOXX 600 index ráadásul jó úton van ahhoz, hogy a legrosszabb évet produkálja 2011 óta. Az elemzők azonban igen gyorsan, 2016 júliusa óta nem látott ütemben, kezdték el visszavágni a céges profitokra vonatkozó prognózisaikat. A visszafogások pedig már a jelentési szezon előtt beindultak, jelezve, hogy az európai cégekbe vetett bizalom korábban is alacsony volt.

Csalódások sorozata

A legfontosabb ok, amiért a harmadik negyedéves jelentési időszak ilyen gyengének tűnik, nem az, hogy a szokásosnál is több vagy nagyobb csalódás érte az elemzőket. Sokkal inkább az, hogy most elmaradtak a kiugróan jó eredmények – mondták a Morgan Stanley elemzői.

Az európai részvények is megszenvedték a kemény időszakotForrás: AFP/Frank Rumpenhorst

A STOXX 600 index cégeitől a szakértők, éves alapon, 15,8 százalékos profitnövekedést vártak a harmadik negyedévre, miközben

a vállalatok a mostani állás szerint 8,4 százalékos teljes éves növekedést hozhatnak össze 2018-ra. Összevetésképpen, ez az arány 2017-ben 12,2 százalékos volt.

Mindazonáltal ez a szezon kiugróan magas költségeket hozott a cégeknek, és ez érződik is az eredményekben. A nyersanyagok árai, az üzemanyagárak és a bérköltségek egyaránt emelkedtek, ráadásul egyes cégekre még a vámok is extra inflációs nyomást helyeztek.

Az egyes vállalatok tekintetében, a világ legnagyobb cementgyártójának számító LafargeHolcim például éppen az emelkedő üzemanyag- és szállítmányozási költségek miatt vágta vissza a profitvárakozásait. Mindeközben a lassuló növekedés és a magasabb költségek különösen keményen érintik az autóipart, főleg hogy az európai vállalatok igen erősen támaszkodnak a kínai növekedésre – Kína a világ legnagyobb autópiaca. Nem meglepő tehát, hogy az olyan óriások, mint a Daimler és a BMW egyaránt visszafogták profitkilátásaikat, elsősorban a vámokra, illetve a lassuló kínai keresletre hivatkozva.

Ebben a jelentési szezonban viszont a cégek beszállítói is negatív meglepetésekkel szolgáltak. Az olyan autóalkatrész-gyártók, mint a Michelin, a Nokian vagy a Valeo szintén erősen szenvedtek a lassuló bevétel-növekedéstől.

Részvénypiaci reakciók

Mindemellett az sem segítette az európai cégek részvényeit, hogy a piacok globálisan is megugró volatilitást tapasztaltak az elmúlt időszakban, amely kemény eladási hullámmal járt együtt.

A negatív befektetői hangulat tehát eleve adott volt, és ehhez jöttek még a relatíve gyenge vállalati eredmények, melyeket nem jutalmaztak a piaci szereplők.

Csalódásokat keltettek az európai profitokForrás: REUTERS

A legrosszabbul azok a társaságok jártak az elmúlt négy negyedév során, melyek nem tudták hozni az egy részvényre eső profitvárakozásokat – derül ki a UBS elemzéséből. Európában egyébként a gyorsjelentési napokon az átlagos mozgás plusz/mínusz 4 százalékos volt az elmúlt időszakban, szemben a 2003 óta mért 3,1 százalékos átlaggal.

Fény az alagút végén?

Noha az európai jelentési szezon alulmúlta a várakozásokat, vannak olyan befektetők, akik úgy látják, reális lehet egy felpattanás az idei év végén, illetve 2019-ben. Részben éppen azért, mert az elmúlt hónapban a piaci szereplők leépítették az amerikai részvénykitettségeiket, melyeket idén felhalmoztak.

Jövőre pedig az európai vállalati eredmények akár már erősebbek is lehetnek, mint az amerikai számok, amivel a régió visszakerülhet a növekedésre éhes befektetők radarjára. Ha valaki megnézi a hosszú távú adatokat és azt, ahogy a haszonkulcsok terén az USA felülteljesítő volt Európával szemben, azt lehet mondani, hogy nagyjából ötéves távlatban ezek a számok elkezdenek közelíteni egymáshoz – mondja Andrew Milligan, az Aberdeen Standard Investments globális stratégája.

Végső soron pedig az európai gazdasági környezet javulást mutathat a következő időszakban. Főleg, hogy a várakozások annyira alacsonyak, hogy a teljesítmény jövőre meglepően jó lehet ezekhez képest – tette hozzá Chris Bailey, a Raymond James európai stratégája.

Mindezt pedig követheti a tőkebeáramlás is, különösen úgy, hogy a jövő évre vonatkozó kilátások alapján az alapkezelők sokkal inkább az USA-n kívüli területeket kereshetik – beleértve Európa egészét és a feltörekvő piacokat is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK